Végre ez lehet a cím: Oroszország!

Ha az ember 2 évig tanul egy ország nyelvéről, irodalmáról, kultúrájáról, elkerülhetetlen, hogy végig arról álmodozzon, milyen is lenne egyszer eljutni oda. Az ezerszer emlegetett városok épületei előtt állni, utcáin sétálni, lakóit megszólítani. Igazán ott lenni, és nem csak olvasni róla. Mintha megkóstolnál egy ételt, aminek az ízéről eddig csak meséltek. És végre megtörtént. Egy 4 napos utazás erejéig megízlelhettem Oroszországot, teljes valójában. Bár csak egy kis részét tudtuk felfedezni a rendelkezésre álló idő alatt, mégis úgy érzem, hogy életre szóló élmény volt. Magával ragadott az eddig csak elképzelt hangulat, a matrjoskák, ikonok, szamovárok, festett fakanalak világa. És ami a nyelvet illeti – talán őrültségnek hangzik, de 4 nap alatt is fejlődést éreztem. Az emberek szépen, tisztán és érthetően beszéltek, mindent megértettem, és ez hihetetlen érzés. Akármerre néztem, orosz feliratok, szlogenek, reklámok; akarva-akaratlanul is olvasásra késztetik az embert. Az apró csodák mellett a nagy orosz valóság is a szemünk elé tárult. Na de jobb lesz, ha inkább szép sorban haladva foglalom össze az eseményeket, hogy véletlenül se maradjon ki semmi.

Április 30.-án, reggel 7.30kor találkoztunk a központban, hogy aztán 8kor a buszunk 70 álmos, de kíváncsian várakozó utasával elindulhasson Észtországon át Oroszország felé. A határátkelés persze nem ment olyan könnyen, mint gondoltuk, kipakolás, vámvizsgálat, sorbanállás. Végül minden rendben volt, és az Európai Unió határán átlépve egy teljesen más világban találtuk magunkat Ez az elején még csak a döcögős utakban és a cirill betűkben mutatkozott meg. Az első napot Pskov (Псков) városában töltöttük, igazság szerint nem nagyon értem, hogy miért. A Kreml-t és néhány templomot leszámítva nem igazán tartogatott mást a kisváros, kevesebb idő is elég lett volna. Mindegy, Oroszországban voltunk, és egyébként is a Pskov-i Kreml miatt megérte. Hatalmas zöld-fehér templom, óriási kerttel, kőfallal körbevéve, amit két folyó találkozásához építettek.

Belül csupa arany minden, ikonok a padlótól a mennyezetig, és gyertyaillat. Megint megérintett az ortodox-varázslat. Szóval a Pskov-ban eltöltött nap után hajnali 3kor indultunk csak tovább. A buszban alvás nagyon megviselt, mint mindig. Ezt a képességemet még ki kéne fejlesztenem… Sebaj, reggelre végre Szentpétervárra értünk. Az annyit emlegetett, várva várt Szentpétervárra, ami kicsit sem múlta alul az elképzeléseimet! 3 napunk volt csak, úúúgy maradtam volna még. Az egyedüli dolog, amit kifogásolhatok, az az időjárás volt. Pár perc napsütés jutott csak nekünk, egyébként meg szürkeség és esőfelhők. Persze egy kicsit sem rontott a város varázsán. Csak hát melegben mégiscsak jobb lett volna Úgyhogy sajnos el kell majd egyszer mennem nyáron is, nincs mit tenni…

A vasárnap buszos városnézéssel telt, ami a nagy távolságok és a rossz idő miatt praktikus volt ugyan, de azért szívesebben sétáltam volna. (ez magyarázza a facebook-on található képek minőségét.. :) Aztán délután elfoglaltuk a szobánkat a hotelben. Nem tudom, hány csillagos volt, de… iszonyú jó volt! Szinte egy kis lakásunk volt a Kittivel, hatalmas ágyak, szép berendezés, na meg tévé.  (úgyse láttam még oroszul az Asterix és Obelixet…) Este egy Metro nevű klubba ment a csapat, ami nekem nem nagyon jött be. Nem csak a meglepően drága belépő miatt, hanem a zene sem tetszett. Hiába volt 3 szint, egyik se fogott meg igazán. Úgyhogy hamar véget is ért az éjszaka, amit cseppet sem bánok, hiszen másnap megérte kipihenten ébredni. A szállodában reggeliztünk (svédasztal, kb 40-féle kaja, amit csak el tudtok képzelni. tényleg! hmmm), aztán az út egyik legjobb része következett. Szentpétervárt elhagyva Peterhofba (Петергоф) indultunk, ami tulajdonképpen elővárosnak nevezhető. Csak pár százan lakják, hiszen a fő látványosság itt a Petrodvorec (Петродворец) nevű kastélyokból és parkokból álló csodavilág, ami Nagy Péter nyári rezidenciája volt, saját kijárattal a tengerre. Gondoltam, hogy szép lesz… de hát teljesen lenyűgözött. Több órát sétálgattunk, de egy hétig is el tudtam volna viselni. Szökőkutak, kertek, sétányok, tavak, virágok és szobrok mindenfelé. Nem tudom pontosan, mekkora az egész terület, de szerintem képtelenség bejárni az egészet.

Aztán indulni kellett, hiszen este sem maradhattunk program nélkül: éjszakai hajókázás következett a Néva folyón. Ha nem lett volna olyan iszonyú hideg, biztos jobban élveztem volna, de így 10 fedélzeten eltöltött perc után csak a hajó belsejéből, üvegen keresztül figyeltem az eszméletlen látványt. Akármerre kaptam a fejem, ott valami szépet láttam. Este hulla fáradtan érkeztünk vissza a szállodába, nem is maradt másra energiánk csak egy kis beszélgetésre az egyik szobában.

Megint pihennünk kellett, hiszen az utolsó Szentpéterváron eltöltött nap újabb csodát tartogatott számunkra: az Ermitázst. A Néva folyó partján áll hatalmas zöld-fehér épület, a Téli Palota, ami ma az Ermitázs múzeumnak ad otthont. A világ legrégebbi múzeumának, a maga 3 millió kiállított tárgyával, 3 emelet magasan. És ha ez még nem lenne elég, az épület egyik része a palota eredeti berendezését őrzi. Térképpel és fülhallgatóval felfegyverkezve indultunk útnak a több órás sétára, ahol egy idegenvezető kísért minket végig teremről teremre járva. A jelentősebb pontoknál tartottunk egy kis megállót, de sietni kellett. Képtelenség mindent látni.

Miután a végére értünk, egészen este 8ig szabadprogram volt. Ezt ki is használtuk az utolsó percig. Néhányan úgy döntöttünk, hogy ezt a pár órát a Nevsky Prospekten (Невский проспект, vagyis Néva sugárút, Szentpétervár leghíresebb 4,5 km-es főutcája) töltjük el. Csak sétáltunk és élveztük a látvány, ettünk egy orosz étteremben, na meg persze vásároltunk. (végre, végre, végre, a táskámban lapul az eredeti Mester és Margarita!!) Talán ez volt az a kis idő, amikor úgy igazán megragadott Szentpétervár. Hiába a buszos városnézés, mégis csak akkor éreztem igazán, hogy éppen ott vagyok, ahol mindig is lenni szerettem volna. Aztán 8kor vissza a buszhoz, és újabb éjjeli kínszenvedés, lábpakolgatás, nyakkitörés. A határon megint ellenőrzés, vámvizsgálat, és persze a buszunk is lerobbant. Képzeljétek el a látványt: hajnali négykor 70 ember ül/fekszik a határépület padlóján, valaki eszik, valaki alszik, valaki kártyázik, és mindenki arra vár, hogy megjavítsák a buszt. Ebben a részben is volt valami kis báj. Aztán egész tűrhető várakozási idő után indultunk vissza Rigába. Újabb sokk: Lettországba érve sűrű hóesés fogadott. Alig hittem a szememnek. Hó májusban? Oké. Szerencsére Rigában már elolvadt, de szürke és nedves volt minden. Így reggel alig vártam, hogy visszaérjünk a koliba, és egy forró zuhany után belevethessem magam az ágyamba. Mára már egészen kipihentem magam, és a nap is kisütött újra, úgyhogy frissen és üdén állok elébe a hétvégének. Vasárnapra újabb utazást tervezünk, de erről majd később.

Megpróbáltam mindent összeszedni, amit ezzel a 4 nappal kapcsolatban meg szerettem volna osztani veletek, de ez lehetetlen. Remélem, azért ez a pár sor is betekintést enged abba a csodába, amiben részem volt, és sikerült átadnom minden átadható mozzanatot.

Szentpétervár, visszavágyom :)

B.