víg/vég/játék!

Na persze. Én és a „soha többet” kezdetű mondatok… Csak úgy repülnek a napok. Mire észbe kap az ember, már kezdődik is egy újabb hét. Egy újabb eszméletlen hét! Így a vége felé azért ám már nem csupa móka és kacagás idekint sem az élet, egyre több teszt, vizsga és prezentáció töri meg a napsütéses percek sorát. Van olyan kurzus is, amin már túl vagyunk szerencsére, de a legtöbb esetében még csak ezután jön a java. Éppen hogy csak kisétáltunk a Baltic Academy ajtaján, zsebünkben az újdonsült üzleti orosz nyelvtudásunkat igazoló oklevéllel, indult is a szokásos (de egyébként valahogy mégsem tudok hozzászokni sehogysem) hétvégi buliáradat. Csak a legjobbakat emelem ki, mert már amúgy is megkaptam párszor, hogy csak abból áll itt az élet. :) De hát mégsem tudósíthatok nektek A nyelvészeti alapok az orosz nyelv tanításában kurzus frenetikus pillanatairól… Pedig ha tudnátok, mennyi van belőle! ;)

Szóval szombaton, még a május huszonegyedikein, délután a vasútállomáson volt a találkozó. A közös cél: Jürmala, hogy Piotrek (Lengyelország) szülinapját egy közösen kibérelt tengerparti házikóban ünnepelhessük meg. Már délután elkezdődött az ünneplés, kinti sütögetéssel és napozással. Estére egy egész hadseregnyi szúnyog támadt ránk, és a levegő is lehűlt, úgyhogy csak a biztonságot nyújtó szaunába menekülhettünk! Gondolom nem is kell mondanom, hogy mennyire iszonyúan jól éreztem magam… megint. Igaz, hogy csak 15 férőhely volt 40-50 emberre, de így talán még élvezetesebb volt ez a szombat este!

A következő megemlítendő esemény talán a szerdai kirándulás. Mivel csak kedd este találtuk ki, hogy kihasználva a szabad napot, útnak indulunk, csak hármasban szálltunk fel a vonatra reggel: Kitti, Martijn (Belgium) és én. Sigulda Rigától 50 km-re, a Gauja folyó mellett fekszik, a Gauja Nemzeti Park kellős közepén. Úgyhogy a nap nagy részét erdőben, falépcsőket és domboldalakat megmászva, várakra rátalálva töltöttük. Jó volt egy kicsit kimozdulni Rigából, és felfedezni Lettország újabb csodáit. A város jelképévé lett kastély igazából Sigulda területén kívül, 5 km-re, az erdő közepén van, úgyhogy oda busszal kellett mennünk délután. Visszafelé azonban nem volt szerencsénk – éppen lekéstük a buszt, és a következő csak egy óra múlva indult. Hogy elérjük a Rigába tartó vonatot, az már túl késő lett volna. Így – mindhárman életünkben először – stoppoltunk! Mindig is ki akartam próbálni. Gondoltam, oké, majd én! Épp, hogy csak felemeltem a kezem, 10 másodperc sem kellett, és meg is állt egy autó. Azt hittem, hogy tovább tart az ilyesmi.. biztos csak szerencsénk volt. Nagyon-nagyon jól éreztem magam egész nap, éppen jó helyen, jó emberekkel. Inkább beszéljenek magukért a képek:

Az időrendhez ragaszkodva itt egy kis kitérő következik, ugyanis meg kell emlékeznem a hét (hónap?) legfontosabb napjáról: az anyukám születésnapjáról. Szóval, Isten éltessen még egyszer, Anya! <3

Ezen a szép napon történt még az is, hogy Észtországból Rigába látogatott egy kis csapat, köztük 3 magyar is, Szilvi, Ró és Pohi. Napközben várost néztek persze, de ránk hárult a feladat, hogy megmutassuk nekik, milyen is az igazi rigai éjszakai élet. Remélem, sikerült. Mindenesetre nekem nagyon bejött ez az Essential nevű klub, ahova mentünk. Minden teremben más zene, egyetlen éjszaka alatt vagy ötször eltévedtem.

Nem is pihentük még ki a péntek este fáradalmait, már indulni is kellett a buszhoz. Szombat délután ugyanis a Good Bye Party helyszínére indultunk, egy kis lett tó partján lévő szabadidőközpontba. Játékok, csoportbeszélgetések, a félév összefoglalása, prezentációk, és persze buli. A téma: beach party, úgyhogy estére mindenki táskájából előkerültek a strandpapucsok, napszemüvegek, szalmakalapok. Fú, micsoda őrület volt egész este! Persze itt sem maradhatott el a szauna és a medence.

Olyan szomorú ez. Nem a buli része persze, hanem a búcsúzás. Erről majd biztos írok valami hosszabbat és szebbet, de most valahogy épp túlságosan lefelé görbül.

Úgyhogy minden erőmmel azon kell lennem, hogy minden egyes percet élvezni tudjak még.

B.

napraszületés.

Na jó, soha többet nem hagyok ekkora szünetet két bejegyzés között, mert így, 10 nap után, kezdem elveszíteni a fonalat. Annyi minden történt megint, hogy nagyon mélyre kell ásnom ahhoz, hogy minden fontosabb eseményt fel tudjak jegyezni. Legutóbb (május 5.-én, csütörtökön) ott hagytam abba, hogy vasárnapra újabb utazást tervezünk. Akkor még nem tudtam, hogy a szombat is meglepetéseket tartogat.

Péntek este kezdődött, amikor is találkozót beszéltünk meg sok-sok lánnyal a központban. Még mielőtt elindultunk volna, 11 körül kopogtattak a Plaza Venezuela ajtaján. Oscar (Spanyolország) és Jan (Lengyelország) azzal a tervvel állt elő, hogy menjünk velük kirándulni másnap. Még ezt a kis videót is mellékelték az ajánlatukhoz, így hát nem lehetett nemet mondani:

A reggeli indulást egyszerűbbé téve mi is benn aludtunk a városban. Ó, az hagyján, hogy a városban, de A spanyol lakásban! Úgyhogy kb fél óránk volt összepakolni éjszakára és másnapra, hogy a lányokkal való találkozást is belesűríthessük a programba. Végül is minden belefért, és reggel 9kor már Jan piros mercijében ülve szeltük a kilométereket a lett autópályán. Jó volt kimozdulni egy kicsit a városból és az egész napot a természetben sétálgatva tölteni. Amatciems egy elit nyaralóhely tele magánterületekkel és külön névvel rendelkező villákkal. Alig akartak beengedni minket. Hazafelé még a (Hollywood-ival legalább egyenértékű) hatalmas Riga-feliratnál is megálltunk, hogy végre lefényképezkedhessünk előtte. Üvöltő 80’as évekbeli zene, lehúzott tetőablak, napsütés, erre a hangulatra mindig emlékezni fogok.

A szombati kirándulás után aztán vasárnap sem maradtunk Rigában, ugyanis Cēsis városa várt ránk. Egy rengeteg ismeretlennel, de még több jóbaráttal teli csapat indult útnak a napfényes vasárnap délelőttön, hogy a vonatra pattanva aztán 2 óra múlva nyakunkba vehessük a Vidzeme nemzeti park közepén fekvő kisvárost. Nem hittem volna, hogy ennyire elbűvöl ez a nagyjából 5 utcából álló központ. Egy nagy kastély a város lényege, körülötte parkkal, kis folyóval, és egy hatalmas tóval. Ebéd után semmi mást nem csináltunk, csak napoztunk a fűben fekve a parton. Nem tudom, hogy csak az időjárás befolyásolt-e ennyire, vagy az a rengeteg virág, de Cēsis gyönyörű képként marad meg bennem:

Aztán jött a csodás 4 nap, amikor egészen hihetetlen módon jó idő volt Rigában. Nem nagyon tapasztaltuk még meg a saruban és szoknyában csámborgós időt, de most aztán rendesen kiélveztük. Csak aludni jöttünk haza szinte, mindig elcsábított minket az óváros. Szerdán a szülinapomra való tekintettel a diéta alól is felmentést adtunk magunknak a Kittivel, úgyhogy semmi sem állta útját a kedvenc palacsintázónknak. Hmm. Aztán este egy kisebb bulit szerveztek a Green Apple-ben (a Hotel Riga 3. emelete, kizárólag diákoknak fenntartva….) a vasárnap megismert fiúk, amire mi is hivatalosak voltunk. Nagyjából fél óra után egyszer csak ismerős zene ütötte meg a fülem: „Ez a nap más, mint a többi…” és a Kitti a hátam mögött megjelent egy kis tortával és rajta 2 gyertyával. Abszolút nem számítottam rá, ugyanis a nagyobb hangvételű buli péntekre volt szervezve. Ezúton is kössz, gazdagkitti ;) Az éneklés és a sok köszöntés után aztán folytatódott még az ünneplés, így a csütörtök az iskolán kívül nagyjából pihenéssel telt.

Szükségünk is volt rá, hiszen a péntek 13.-ai Ertannal (Törökország) közösen szervezett szülinapi gigabuli sok szervezést igényelt. Igaz, hogy ennek nagy részét a Kitti vállalta magára, a pénteki napon nem nagyon volt megállás. Természetesen a kezdés előtt egy órával hatalmas vihar tört ki, dörgéssel villámlással, szakadó esővel. Tehát a feltételek éppen ideálisak voltak. Féltem is, hogy senki nem fog eljönni, és bár sok mentegetőző üzenetet kaptam, a végére azért rendesen összegyűlt a csapat megint. Éjfél után aztán a városban folytattuk az ünneplést. Nagyon nagyon nagyon nagyon jól éreztem magam. És bár nem lehettem otthon, és nem lehettem Veletek sem, mégsem bánom, hogy éppen erre az időszakra esett. Hiszen úgyis csak egyszer volt az életben rigai szülinapom!

Persze sokáig húzódott a buli megint, úgyhogy két egész óránk volt kialudni magunkat, hogy szombat reggel frissen és éberen állhassunk a küzdőtérre az ESN által szervezett paintball bajnokságon. Képzelhetitek.. A körülményekhez képest egyébként egész jól játszott a csapatunk, ami a Máté’s Angels nevet viselte arra való tekintettel, hogy a 8 fős csapatból ő volt az egyedüli fiú. Na jó, utolsók lettünk, de kit érdekel?! Minden percét élveztem! A győztes csapat szerb, grúz és makedón három-ajtós-szekrényekből állt, esélyünk sem volt. Nekik viszont nagyon jól állt ez a játék!

Aztán ez a sok zsúfolt program és a megint csúnyábbik arcát mutató időjárás azt eredményezte, hogy az elmúlt napokban a sulin és a bolton kívül megint nem nagyon megyünk sehova, csak a szobából ülve szurkolunk a napnak, de eddig sajnos eredménytelenül. Talán holnap!

:)

B.

Végre ez lehet a cím: Oroszország!

Ha az ember 2 évig tanul egy ország nyelvéről, irodalmáról, kultúrájáról, elkerülhetetlen, hogy végig arról álmodozzon, milyen is lenne egyszer eljutni oda. Az ezerszer emlegetett városok épületei előtt állni, utcáin sétálni, lakóit megszólítani. Igazán ott lenni, és nem csak olvasni róla. Mintha megkóstolnál egy ételt, aminek az ízéről eddig csak meséltek. És végre megtörtént. Egy 4 napos utazás erejéig megízlelhettem Oroszországot, teljes valójában. Bár csak egy kis részét tudtuk felfedezni a rendelkezésre álló idő alatt, mégis úgy érzem, hogy életre szóló élmény volt. Magával ragadott az eddig csak elképzelt hangulat, a matrjoskák, ikonok, szamovárok, festett fakanalak világa. És ami a nyelvet illeti – talán őrültségnek hangzik, de 4 nap alatt is fejlődést éreztem. Az emberek szépen, tisztán és érthetően beszéltek, mindent megértettem, és ez hihetetlen érzés. Akármerre néztem, orosz feliratok, szlogenek, reklámok; akarva-akaratlanul is olvasásra késztetik az embert. Az apró csodák mellett a nagy orosz valóság is a szemünk elé tárult. Na de jobb lesz, ha inkább szép sorban haladva foglalom össze az eseményeket, hogy véletlenül se maradjon ki semmi.

Április 30.-án, reggel 7.30kor találkoztunk a központban, hogy aztán 8kor a buszunk 70 álmos, de kíváncsian várakozó utasával elindulhasson Észtországon át Oroszország felé. A határátkelés persze nem ment olyan könnyen, mint gondoltuk, kipakolás, vámvizsgálat, sorbanállás. Végül minden rendben volt, és az Európai Unió határán átlépve egy teljesen más világban találtuk magunkat Ez az elején még csak a döcögős utakban és a cirill betűkben mutatkozott meg. Az első napot Pskov (Псков) városában töltöttük, igazság szerint nem nagyon értem, hogy miért. A Kreml-t és néhány templomot leszámítva nem igazán tartogatott mást a kisváros, kevesebb idő is elég lett volna. Mindegy, Oroszországban voltunk, és egyébként is a Pskov-i Kreml miatt megérte. Hatalmas zöld-fehér templom, óriási kerttel, kőfallal körbevéve, amit két folyó találkozásához építettek.

Belül csupa arany minden, ikonok a padlótól a mennyezetig, és gyertyaillat. Megint megérintett az ortodox-varázslat. Szóval a Pskov-ban eltöltött nap után hajnali 3kor indultunk csak tovább. A buszban alvás nagyon megviselt, mint mindig. Ezt a képességemet még ki kéne fejlesztenem… Sebaj, reggelre végre Szentpétervárra értünk. Az annyit emlegetett, várva várt Szentpétervárra, ami kicsit sem múlta alul az elképzeléseimet! 3 napunk volt csak, úúúgy maradtam volna még. Az egyedüli dolog, amit kifogásolhatok, az az időjárás volt. Pár perc napsütés jutott csak nekünk, egyébként meg szürkeség és esőfelhők. Persze egy kicsit sem rontott a város varázsán. Csak hát melegben mégiscsak jobb lett volna Úgyhogy sajnos el kell majd egyszer mennem nyáron is, nincs mit tenni…

A vasárnap buszos városnézéssel telt, ami a nagy távolságok és a rossz idő miatt praktikus volt ugyan, de azért szívesebben sétáltam volna. (ez magyarázza a facebook-on található képek minőségét.. :) Aztán délután elfoglaltuk a szobánkat a hotelben. Nem tudom, hány csillagos volt, de… iszonyú jó volt! Szinte egy kis lakásunk volt a Kittivel, hatalmas ágyak, szép berendezés, na meg tévé.  (úgyse láttam még oroszul az Asterix és Obelixet…) Este egy Metro nevű klubba ment a csapat, ami nekem nem nagyon jött be. Nem csak a meglepően drága belépő miatt, hanem a zene sem tetszett. Hiába volt 3 szint, egyik se fogott meg igazán. Úgyhogy hamar véget is ért az éjszaka, amit cseppet sem bánok, hiszen másnap megérte kipihenten ébredni. A szállodában reggeliztünk (svédasztal, kb 40-féle kaja, amit csak el tudtok képzelni. tényleg! hmmm), aztán az út egyik legjobb része következett. Szentpétervárt elhagyva Peterhofba (Петергоф) indultunk, ami tulajdonképpen elővárosnak nevezhető. Csak pár százan lakják, hiszen a fő látványosság itt a Petrodvorec (Петродворец) nevű kastélyokból és parkokból álló csodavilág, ami Nagy Péter nyári rezidenciája volt, saját kijárattal a tengerre. Gondoltam, hogy szép lesz… de hát teljesen lenyűgözött. Több órát sétálgattunk, de egy hétig is el tudtam volna viselni. Szökőkutak, kertek, sétányok, tavak, virágok és szobrok mindenfelé. Nem tudom pontosan, mekkora az egész terület, de szerintem képtelenség bejárni az egészet.

Aztán indulni kellett, hiszen este sem maradhattunk program nélkül: éjszakai hajókázás következett a Néva folyón. Ha nem lett volna olyan iszonyú hideg, biztos jobban élveztem volna, de így 10 fedélzeten eltöltött perc után csak a hajó belsejéből, üvegen keresztül figyeltem az eszméletlen látványt. Akármerre kaptam a fejem, ott valami szépet láttam. Este hulla fáradtan érkeztünk vissza a szállodába, nem is maradt másra energiánk csak egy kis beszélgetésre az egyik szobában.

Megint pihennünk kellett, hiszen az utolsó Szentpéterváron eltöltött nap újabb csodát tartogatott számunkra: az Ermitázst. A Néva folyó partján áll hatalmas zöld-fehér épület, a Téli Palota, ami ma az Ermitázs múzeumnak ad otthont. A világ legrégebbi múzeumának, a maga 3 millió kiállított tárgyával, 3 emelet magasan. És ha ez még nem lenne elég, az épület egyik része a palota eredeti berendezését őrzi. Térképpel és fülhallgatóval felfegyverkezve indultunk útnak a több órás sétára, ahol egy idegenvezető kísért minket végig teremről teremre járva. A jelentősebb pontoknál tartottunk egy kis megállót, de sietni kellett. Képtelenség mindent látni.

Miután a végére értünk, egészen este 8ig szabadprogram volt. Ezt ki is használtuk az utolsó percig. Néhányan úgy döntöttünk, hogy ezt a pár órát a Nevsky Prospekten (Невский проспект, vagyis Néva sugárút, Szentpétervár leghíresebb 4,5 km-es főutcája) töltjük el. Csak sétáltunk és élveztük a látvány, ettünk egy orosz étteremben, na meg persze vásároltunk. (végre, végre, végre, a táskámban lapul az eredeti Mester és Margarita!!) Talán ez volt az a kis idő, amikor úgy igazán megragadott Szentpétervár. Hiába a buszos városnézés, mégis csak akkor éreztem igazán, hogy éppen ott vagyok, ahol mindig is lenni szerettem volna. Aztán 8kor vissza a buszhoz, és újabb éjjeli kínszenvedés, lábpakolgatás, nyakkitörés. A határon megint ellenőrzés, vámvizsgálat, és persze a buszunk is lerobbant. Képzeljétek el a látványt: hajnali négykor 70 ember ül/fekszik a határépület padlóján, valaki eszik, valaki alszik, valaki kártyázik, és mindenki arra vár, hogy megjavítsák a buszt. Ebben a részben is volt valami kis báj. Aztán egész tűrhető várakozási idő után indultunk vissza Rigába. Újabb sokk: Lettországba érve sűrű hóesés fogadott. Alig hittem a szememnek. Hó májusban? Oké. Szerencsére Rigában már elolvadt, de szürke és nedves volt minden. Így reggel alig vártam, hogy visszaérjünk a koliba, és egy forró zuhany után belevethessem magam az ágyamba. Mára már egészen kipihentem magam, és a nap is kisütött újra, úgyhogy frissen és üdén állok elébe a hétvégének. Vasárnapra újabb utazást tervezünk, de erről majd később.

Megpróbáltam mindent összeszedni, amit ezzel a 4 nappal kapcsolatban meg szerettem volna osztani veletek, de ez lehetetlen. Remélem, azért ez a pár sor is betekintést enged abba a csodába, amiben részem volt, és sikerült átadnom minden átadható mozzanatot.

Szentpétervár, visszavágyom :)

B.