napraszületés.

Na jó, soha többet nem hagyok ekkora szünetet két bejegyzés között, mert így, 10 nap után, kezdem elveszíteni a fonalat. Annyi minden történt megint, hogy nagyon mélyre kell ásnom ahhoz, hogy minden fontosabb eseményt fel tudjak jegyezni. Legutóbb (május 5.-én, csütörtökön) ott hagytam abba, hogy vasárnapra újabb utazást tervezünk. Akkor még nem tudtam, hogy a szombat is meglepetéseket tartogat.

Péntek este kezdődött, amikor is találkozót beszéltünk meg sok-sok lánnyal a központban. Még mielőtt elindultunk volna, 11 körül kopogtattak a Plaza Venezuela ajtaján. Oscar (Spanyolország) és Jan (Lengyelország) azzal a tervvel állt elő, hogy menjünk velük kirándulni másnap. Még ezt a kis videót is mellékelték az ajánlatukhoz, így hát nem lehetett nemet mondani:

A reggeli indulást egyszerűbbé téve mi is benn aludtunk a városban. Ó, az hagyján, hogy a városban, de A spanyol lakásban! Úgyhogy kb fél óránk volt összepakolni éjszakára és másnapra, hogy a lányokkal való találkozást is belesűríthessük a programba. Végül is minden belefért, és reggel 9kor már Jan piros mercijében ülve szeltük a kilométereket a lett autópályán. Jó volt kimozdulni egy kicsit a városból és az egész napot a természetben sétálgatva tölteni. Amatciems egy elit nyaralóhely tele magánterületekkel és külön névvel rendelkező villákkal. Alig akartak beengedni minket. Hazafelé még a (Hollywood-ival legalább egyenértékű) hatalmas Riga-feliratnál is megálltunk, hogy végre lefényképezkedhessünk előtte. Üvöltő 80’as évekbeli zene, lehúzott tetőablak, napsütés, erre a hangulatra mindig emlékezni fogok.

A szombati kirándulás után aztán vasárnap sem maradtunk Rigában, ugyanis Cēsis városa várt ránk. Egy rengeteg ismeretlennel, de még több jóbaráttal teli csapat indult útnak a napfényes vasárnap délelőttön, hogy a vonatra pattanva aztán 2 óra múlva nyakunkba vehessük a Vidzeme nemzeti park közepén fekvő kisvárost. Nem hittem volna, hogy ennyire elbűvöl ez a nagyjából 5 utcából álló központ. Egy nagy kastély a város lényege, körülötte parkkal, kis folyóval, és egy hatalmas tóval. Ebéd után semmi mást nem csináltunk, csak napoztunk a fűben fekve a parton. Nem tudom, hogy csak az időjárás befolyásolt-e ennyire, vagy az a rengeteg virág, de Cēsis gyönyörű képként marad meg bennem:

Aztán jött a csodás 4 nap, amikor egészen hihetetlen módon jó idő volt Rigában. Nem nagyon tapasztaltuk még meg a saruban és szoknyában csámborgós időt, de most aztán rendesen kiélveztük. Csak aludni jöttünk haza szinte, mindig elcsábított minket az óváros. Szerdán a szülinapomra való tekintettel a diéta alól is felmentést adtunk magunknak a Kittivel, úgyhogy semmi sem állta útját a kedvenc palacsintázónknak. Hmm. Aztán este egy kisebb bulit szerveztek a Green Apple-ben (a Hotel Riga 3. emelete, kizárólag diákoknak fenntartva….) a vasárnap megismert fiúk, amire mi is hivatalosak voltunk. Nagyjából fél óra után egyszer csak ismerős zene ütötte meg a fülem: „Ez a nap más, mint a többi…” és a Kitti a hátam mögött megjelent egy kis tortával és rajta 2 gyertyával. Abszolút nem számítottam rá, ugyanis a nagyobb hangvételű buli péntekre volt szervezve. Ezúton is kössz, gazdagkitti ;) Az éneklés és a sok köszöntés után aztán folytatódott még az ünneplés, így a csütörtök az iskolán kívül nagyjából pihenéssel telt.

Szükségünk is volt rá, hiszen a péntek 13.-ai Ertannal (Törökország) közösen szervezett szülinapi gigabuli sok szervezést igényelt. Igaz, hogy ennek nagy részét a Kitti vállalta magára, a pénteki napon nem nagyon volt megállás. Természetesen a kezdés előtt egy órával hatalmas vihar tört ki, dörgéssel villámlással, szakadó esővel. Tehát a feltételek éppen ideálisak voltak. Féltem is, hogy senki nem fog eljönni, és bár sok mentegetőző üzenetet kaptam, a végére azért rendesen összegyűlt a csapat megint. Éjfél után aztán a városban folytattuk az ünneplést. Nagyon nagyon nagyon nagyon jól éreztem magam. És bár nem lehettem otthon, és nem lehettem Veletek sem, mégsem bánom, hogy éppen erre az időszakra esett. Hiszen úgyis csak egyszer volt az életben rigai szülinapom!

Persze sokáig húzódott a buli megint, úgyhogy két egész óránk volt kialudni magunkat, hogy szombat reggel frissen és éberen állhassunk a küzdőtérre az ESN által szervezett paintball bajnokságon. Képzelhetitek.. A körülményekhez képest egyébként egész jól játszott a csapatunk, ami a Máté’s Angels nevet viselte arra való tekintettel, hogy a 8 fős csapatból ő volt az egyedüli fiú. Na jó, utolsók lettünk, de kit érdekel?! Minden percét élveztem! A győztes csapat szerb, grúz és makedón három-ajtós-szekrényekből állt, esélyünk sem volt. Nekik viszont nagyon jól állt ez a játék!

Aztán ez a sok zsúfolt program és a megint csúnyábbik arcát mutató időjárás azt eredményezte, hogy az elmúlt napokban a sulin és a bolton kívül megint nem nagyon megyünk sehova, csak a szobából ülve szurkolunk a napnak, de eddig sajnos eredménytelenül. Talán holnap!

:)

B.